LIOPAT WEBOLDALA

Elkötözök

                   Beckenbauer bocsánatot kért Ribérytől

    Franz Beckenbauer - ki tudja minek vagy kinek a hatására - bocsánatot kért Franck Ribérytől, akinek egy korábbi nyilatkozatában kifogásolta az elkötelezettségét a Bayern München iránt. A korábbi legendás futballista állítása szerint segíteni próbált, ám balul sikerült a terve. Mindezek ellenére a francia szélső várhatóan a következő idényben is a bajoroknál szerepel majd. Azt eddig is tudtuk, hogy a szimplán csak Császárnak szólított Beckenbauer szavaira odafigyelnek Münchenben. Ezzel maga, a korábbi világbajnok játékos és szövetségi kapitány is tisztában kell, hogy legyen. Az elmúlt héten mégis olyan mondatok hagyták el a száját, amelyek nemcsak sértőek, hanem, akik igazán képben vannak a Bayernnel kapcsolatban, szimplán hülyeségnek is tarthatják. Az ősz elöljáró azt találta mondani, hogy a csapat legnagyobb sztárja, a távozás küszöbén álló Franck Ribéry csak a hírnévért igazolt Münchenbe. Egyébként pedig csak egy francia, akinek a Bayern nem jelent semmit... Szavait nemcsak az érintett, hanem Uli Hoeness és Karl-Heinz Rumanigge is visszautasított a korábbi elnök szavait. Nos, nem véletlen, hogy az ősz elöljáró néhány napra rá visszakozott és bocsánatért esedezett. „Segíteni szerettem volna neki, de sajnos visszafelé sült el. Nem a legjobban fogalmaztam. Megbeszéltem vele a dolgot és ezúton is szeretnék bocsánatot kérni tőle" - nyilatkozta Beckenbauer, aki talán a legrosszabbkor tette előbbi kijelentéseit. Ribéry maradására ugyanis továbbra se mernének fogadni a müncheni szurkolók. Persze ebben nagy segítségére lehet a vezetőségnek az a százmillió eurós lelépési díj, amelyet a francia középpályás távozása fejében kérnek az érdeklődőktől



                               Liverpoolból érkezik Ronaldo új társa?


Kétséges a brazil Lucas jövője a Liverpoolnál, miután a játékos kijelentette, amennyiben továbbra se jut több lehetőséghez a Mersey-parton, elhagyja az egyesületet. Legvalószínűbb célállomás a jelenleg sérült Ronaldót is foglalkoztató Corinthians lehet. A két évvel ezelőtt ötmillió fontért a Grémiótól vásárolt középpályás azóta mindössze 26 bajnokin volt kezdő és nem szeretné tovább a kispadot koptatni. Az első számú érdeklődő a Corinthians, akivel már Lucas is felvette a kapcsolatot. „Meg kell várni Benítez mik Benítez tervei, de a Corinthians elnöke már tudja, hogy milyen szándékaim vannak" – nyilatkozta a 22 esztendős háromszoros brazil válogatott



                                     Loki: Kit válasszak, virágom, virágom?


Péntek dél körül sokmillió magyar amiatt tördeli majd a kezét, hogy vajon ki lesz a Debrecen ellenfele a Bajnokok Ligája 4. selejtezőkörében. Az öt jelölt, azaz kiemelt már megvan, most nézzük meg őket egyenként, kicsit közelebbről. Mindenekelőtt szögezzük le, a Loki minden párharcban a papíron esélytelenebb lenne, de azért mégis: ha nem az Olympiakoszt kapja, bizony közel azonos esélyekkel indul majd harcba a főtábláért, de talán a Levszkivel és a Zürichhel járna a legjobban. Olympiakosz: na ne!!! A kiemeltek „legkiemeltebbike”, amelyet minden körülmények között el kellene kerülni. Tizennégyszeres görög bajnok, nem mellesleg évek óta rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő európai mércével is komoly játékerőt képviselő kerettel, és nem mellesleg a világ egyik leghangosabb szurkolótáborával „megáldva”. Ha a neveket böngésszük, csupa ismerősbe botolhatunk: itt van mindjárt Olof Mellberg, aki nemrég még a Juventust erősítette, illetve a Real Madridban éveket lehúzó Raúl Bravo. A futball szerelmeseinek alighanem Luciano Gallettit, Enzo Marescát és Michal Zewlakówot sem kell bemutatni, akárcsak a játékosként a Premier League-et is megjárt edzőt, Temuri Kecbaját. A Slovan Bratislavát oda-vissza verte az Olympiakosz a legutóbbi fordulóban. FC Köbenhavn: hát, inkább ne. A skandináv stílus nem igazán fekszik a magyar csapatoknak (lásd a Ferencváros esetét a koppenhágaiakkal az UEFA-kupa 2003-04-es kiírásában), így noha a dán alakulat semmiképpen sem mondható labdavirtuóznak, küzdeni tudásban és a fizikális tényezőkben csak kevés együttes tudja felvenni vele a versenyt. A Stabaek ellen viszonylag simán lépett tovább. Levszki Szófia: szódával elmegy. Hazájában rendre a CSZKA Szófiával vív öldöklő harcot a címekért, ám most a nemzetközi porondon robbantana nagyot. A Bajnokok Ligájában a 2006-07-es idényben már kipróbálta magát, miután kiverte a Chievót a selejtezőben, ám a Barcelona, a Chelsea és a Werder Bremen mellett nem sok sót evett meg a csoportjában. A 3. selejtezőkörben idén a Baki késztette komoly erőfeszítésre, az idegenbeli 0-0 után igencsak rezgett a léc, de Szófiában valamelyest sikerült javítania az összképen. Makkabi Haifa: inkább nem, mint igen. A Zöld Majmokról (merthogy magukat is hívják) szólnak a 2000-es évek az izraeli labdarúgásban (csupán két bajnokság végén nem őket ünnepelték), köszönhetően elsősorban egy tehetős üzletembernek, Jaakov Saharnak. Az autóforgalmazással foglalkozó milliomos imádja a labdarúgást, és pénzt nem sajnálva áll ki teljes mellszélességgel a Makkabi szakvezetése mellett. Ezen szemlélet leglátványosabb eredménye mégsem a bajnoki címek sora, hanem a BL-csoportkör kiharcolása volt 2002-ben, első izraeli csapatként. Itt csodák csodájára az Olympiakoszt és a Manchester Unitedet is legyőzte egyszer-egyszer a Haifa, így a görögök rovására később az UEFA-kupában folytathatta menetelését. Az előző selejtezőkörben az Aktobét ütötte el a Makkabi a továbbjutástól hihetetlen mérkőzésen: az első meccs nulla nullája után a hazai visszavágón negyedóra után már 3-0-s vesztésre állt, ám fantasztikus közönsége buzdítása közepette a maga javára fordította a találkozót, egyúttal a párharcot. FC Zürich: ide vele. Az öt lehetséges ellenfél közül talán a svájciak ellen lenne a Lokinak a legtöbb keresnivalója. Kevés egyéniség található a csapatban, bárki ellen képesek orra bukni az Aranyoroszlánok. Önmagában az is jókora meglepetést okozott, hogy megnyerték hazájuk bajnokságát, és kis híján már a Maribor ellen csúfos véget ért a Bajnokok Ligája-menetelésük. A hazai vereség után azonban megemberelték magukat, kérdés, vajon melyik összecsapáson mutatták az igazi arcukat.



                       Ibrahimovic: Életem legboldogabb napja!

Zlatan Ibrahimovic immár az FC Barcelona játékosa! A klub hivatalos honlapján jelentette be az átigazolást hétfő este, a svéd öt évre szerződött az Internazionalétól a katalánokhoz, vételára összesen 66 millió euró (Et'oo, Hleb kölcsönben és 46 millió euró). Sajtótájékoztatóján elmondta, nincs most boldogabb ember a földön nála, aztán ötvenezer néző előtt mutatta meg magát a Barcelona kilences mezében a Camp Nouban! Közben Samuel Eto'o is aláírta kontraktusát öt évre Milánóban, hivatalos tehát a csere. A kamerunit kedden délután mutatják be az Internél, Alekszandr Hleb is kedden érkezik. ZLATAN IBRAHIMOVIC ELSŐ NYILATKOZATA BARCELONA-JÁTÉKOSKÉNT "Köszönöm a Barcelonának, Joan Laporta elnöknek, ügynökömnek Mino Raiolának és persze Massimo Morattinak. Egy klubelnök sem tett értem annyit pályafutásom során, mint ő. Jól éreztem magam a családommal Milánóban, de most más útra lépek. Nehéz hetek vannak mögöttem, bízom benne, hogy a lehető legtöbbet fejlődhetek az új helyen. Hónapokkal ezelőtt megegyeztem Morattival, hogy csak és kizárólag a Barcelonába adhatnak el. Most én vagyok a világ legboldogabb embere!" Zlatan a Bajnokok Ligájáról és új csapattársairól is beszélt: "Minden megpróbáltam a Bajnokok Ligája-címért, de valahogy nem jött össze. Együtt játszani Messivel, Xavival, Iniestával, Dani Alvesszel, Puyollal vagy Piquével nem akármilyen megtiszteltetés. Sok nagy klub van a világon, de a Barcelona különleges." A sztár azzal folytatta, legalább annyi gólt szerezne, mint az elmúlt szezonban (25-öt). Úgy véli azonban, nem csak a gólok számítanak, minden szempontból aláveti majd magát a csapat érdekeinek. Ígéretet tett a szurkolóknak arra, hogy sok sikerélményt, örömöt és szép emléket szerez nekik, hozzátéve: "nincs nálunk jobb Spanyolországban, nincs nálunk jobb Barcelonában



                                 Casillas: Samuel Eto'o egy rémálom!


A spanyol válogatott és a Real Madrid klasszis hálóőre, Iker Casillas "pezsgőt bontott", miután elhagyta a La Ligát az ősi rivális FC Barcelona kameruni csatára, Samuel Eto'o. A kapus megkönnyebbült az afrikai világsztár eligazolása után. Szerinte csak októberre lesz kész csapat a Real Madrid. "Nagy szerencse, hogy az Interhez igazolt Olaszoszágba, Eto'o ellen játszani rémálom! - kommentálta az Eto'o-Ibrahimovic cserét a spanyol hálóőr, aki már csak azért imádkozhat, nehogy a Bajnokok Ligájában összehozza a sors a kameruni gólvágóval. Eto'o helyettese sem akárki lesz azonban, Zlatan Ibrahimovic, az Inter korábbi gólkirálya. "Ibra is nagy klasszis, bármikor, bárhol veszélyt tud teremteni a pályán. De ő teljesen más típusú játékos, teljesen más világ"- érzékeltette a világ egyik legjobb kapusa, hogy nem fél a svédtől. Casillas szerint minden szinten versenyképes lesz, jobban mondva minden sorozatban révbe érhet a Real Madrid. "Még nagyjából egy hónapunk van hátra a szezonkezdetig. Sajnos nem vagyunk érdekeltek a Spanyol- vagy az Európai Szuperkupában, így több időt fordíthatunk az edzésekre. Úgy gondolom, októberre lesz kész a csapat, akkor már mindenki ereje teljében küzd majd a hazai és a nemzetközi színtéren.


 
                                        „Pirlo a Milanból megy nyugdíjba"



Andrea Pirlo marad Milánóban, és itt is fog megöregedni – jelentette ki Silvio Berlusconi. A milánói klub tulajdonosa leszögezte, semmiképp sem válnak meg a középpályástól, aki a pályafutását is vörös-fekete mezben fejezi majd be. Berlusconi emellett elmondta, egy igazi gólvágót még mindenképpen igazolnának a szezonnyitóig. Szerdán összeült a Milan „válságtanácsa”, és abban állapodtak meg, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak Andrea Pirlo megtartásához. A középpályást a Chelsea csábítgatta hónapokon keresztül, ám most Silvio Berlusconi kerek perec kijelentette, itt az ideje, hogy lemondjanak róla a londoni Kékek. „Andrea Pirlo nálunk marad, és innen is vonul vissza” – szögezte le a tulajdonos a Corriere dello Sportnak. – Már beszéltünk is a játékossal, és közöltük vele a döntésünket, miszerint Leonardo kérésére nem engedjük elszerződni.” Berlusconi ráadásul még erősítést is tervez a nyárra, és ragaszkodik ahhoz, hogy egy klasszis gólvágó még a csapathoz kerüljön. Talán rövidesen Luis Fabiano ideje is eljön…



                               Didier Drogba nem megy sehova

Kétéves szerződéshosszabbítást ír alá Didier Drogba a Chelsea-vel. Az elefántcsontparti támadó kontraktusa 2010 nyarán járna le, de a szíve azt súgja, el kell fogadnia a Kékek ajánlatát. A csatár ezzel véget vethet az őt és az Internazionalét összeboronáló híreszteléseknek. Didier Drogba nemrégiben még finoman szólva is fasírtban volt a Chelsea vezetőivel, ám most mégis hajlandó két évvel meghosszabbítani szerződését a Stamford Bridge-en. A 31 éves elefántcsontparti kontraktusa 2010 nyarán járt volna le Londonban, de mindazok után, amit az egyesületnek köszönhet, úgy érzi, kötelessége maradni a Kékeknél. „Fantasztikus éveket töltöttem itt, része vagyok ennek a kiváló klubnak. Elismerem, voltak nehéz időszakok is, de nagyszerű érzés, hogy ilyen kivételes labdarúgókkal futballozhatom együtt” – nyilatkozta Drogba. A játékos fejében először José Mourinho távozásakor fordult meg a távozás gondolata, majd mivel Luiz Felipe Scolarival sem jött ki jól, szívesen követte volna a portugált az Interhez.

                                 Micsoda?! Öt Real-játékos a Romában?


 Egészen elképesztő ügyletet bonyolíthatna le a Roma és a Real Madrid egy olasz újságíró szerint, akinek elképzelései alapján Rafael van der Vaart, Christoph Metzelder, Mahamadou Diarra, Arjen Robben és Klaas-Jan Huntelaar érkezhetne az olasz fővárosba 70 millió euróért. A Farkasok Alberto Aquilani eladásából és az esetleges új, tőkeerős tulajdonos szerepvállalásával teremthetnék elő a horribilis összeget. Xabi Alonso Real Madridba igazolása hatalmas változásokat idézhet elő a királyiak keretében, aminek elsősorban a Roma lehetne a haszonélvezője a Mediaset újságírója szerint. Nando Sanvito ugyanis máris elkezdte találgatni, vajon kiknek kell rövidesen távozniuk a Bernabéuból, és már azt is tudja, hova passzolhatnák le a létszámfölöttivé váló játékosokat. „A Real Madrid és a Roma kifejezetten jó kapcsolatot ápol, így elképzelhetőnek tartanám, hogy Van der Vaart, Metzelder, Mahamadou Diarra, Robben és Huntelaar is a Stadio Olimpicóban kössön ki.” „A Farkasoknak 70 millió eurót kellene előteremteniük az üzlethez, ám mivel Aquilanit minden bizonnyal eladják a Liverpoolnak, emellett rövidesen tőkeerős tulajdonos is érkezhet a klubhoz, beláthatjuk, az ötlet cseppet sem földtől elrugaszkodott.” A blancók valószínűleg, ha a Roma valóban megkeresné őket, az általuk rendkívül nagyra tartott Daniele De Rossit is belevennék a megállapodásba, de ez egyelőre még valóban csak a találgatás kategóriájába tartozik.



Van der Vaart, Metzelder, M. Diarra, Robben és Huntelaar


                               Hivatalos: Xabi Alonso a Real Madridé!!!



Na végre! Felszállt a füst Xabi Alonso-ügyben, eldőlt, hogy a spanyol válogatott sztár a Real Madridban folytatja pályafutását. A bombagólok baszk mestere öt évre ír alá a királyi gárdához. A Liverpool harminc millió euróval gazdagodott, amelynek jelentős részét Alberto Aquilaninak, a Roma ifjú irányítójának megvételére fordítja. Xabi Alonso a Real Madrid legfrissebb szerzeménye, ő lesz a blancók új játékmestere! A hírt a Liverpool és a Real Madrid hivatalos oldala is megerősítette kora este. Spanyol források szerint harminc millió eurót fizetett ki érte Florentino Pérez elnök, a játékos markát 4,5 millió üti minden esztendőben. A 27 éves középpályás nem utazott el a Poollal Norvégiába, szerdán érkezik a spanyol fővárosba az orvosi vizsgálatra, ezután jelenthetik be az átigazolást. A Vörösök Alberto Aquilanival, az AS Roma válogatott középpályásával pótolják, aki mintegy húsz millióért cserébe költözhet az Anfieldre. Alonso öt év után hagyja el a Liverpooolt, amellyel többek között Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, FA-kupát és Community Shieldet nyert. 2008-ban a spanyol válogatottal is felért Európa csúcsára. Ő a Real hetedik nyári igazolása, és az ötödik spanyol érkező (Negredo, Albiol, Granero és Arbeloa után). A madridi sportsajtó máris lázban ég, a várakozások szerint hosszú "inséges időszak" után végre valahára a klub nevéhez méltó irányítója lesz a Real Madridnak. Bizonyára ez volt Pérez utolsó igazolása, a hiányzó láncszem.



                              Ibrahimovic még mindig nem a Barcáé



Mino Raiola, Zlatan Ibrahimovic ügynöke egyértelműen tagadta azokat a médiahíreket, melyek szerint az Internazionale sztárja már csütörtökön aláír az FC Barcelona labdarúgócsapatához. Pedig már napokkal korábban arról szóltak a különböző jelentések, hogy a svéd csatárfenomén órákon belül a katalán klub futballistája lesz. Különböző híresztelések terjedtek el egész Spanyolországban, hogy a csatár klasszis most már biztosan a Bajnokok Ligája győzteséhez igazol. Ám a futballista ügynöke elmondta, még folynak a tárgyalások, nem dőlt el véglegesen az ügy kimenetele. „Ma nem lesz semmiféle aláírás.”- nyilatkozta Raiola. A spanyol pontvadászat és a BL idei legjobbja 50 millió eurót és a kameruni Samuel Eto’o-t adná az olasz csapat klasszisáért, hogy a következő szezont már a La Ligában kezdje el. A tárgyalások úgy tűnt, hogy megszakadnak, amikor a kameruni támadó öt millió eurót követelt végkielégítésként a gránátvörös-kékektől. A Barca ezt elutasította. Massimo Moretti, az Inter elnöke azonban megoldást ajánlott a patthelyzetre. Úgy döntött, megemeli a kameruni éves jövedelmét 11 millió euróra, ami már elég meggyőzőnek bizonyulhatott. Eto’o csütörtök este, de legkésőbb péntek délelőtt érkezik Milanba, hogy pontot tegyenek az ügy végére, s ami egyúttal eldöntheti Ibrahimovic jövőjét is.







                  Cazorla lehet a Real labdaszerzője?




Hetek óta megbízható labdaszerző-irányító középpályást keres a Real Madrid labdarúgóklub, most két jelöltről beszélnek az Ibériai-félszigeten, Santi Cazorlától és Esteban Graneróról. Utóbbi esetében egyszerű a képlet, a madridiaknak opciós joguk van visszavásárlására a Getafétől öt millió euróért. A Villarreal Európa-bajnok, szélsőként is bevethető középpályásának leigazolása már kemény dió. A Sárga Tengeralattjáró irányítói harminc millió euróra taksálják az árát, a Real legfeljebb huszat adna. Elképzelhető, hogy azt is csak csatára, Alvaro Negredo formájában. A királyiak új edzőjének, Manuel Pellegrininek nagy kedvence a játékos, nem véletlenül, az utóbbi idényben még együtt dolgoztak.





Órákra a Real Madridtól a Liverpool ásza

Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint már csütörtökön a Real Madrid labdarúgója lesz Xabi Alonso, a Liverpool FC Európa-bajnok középpályása. A média úgy tudja, hogy a királyi klub 35 millió fontos ajánlata győzte meg az angolokat arról, hogy nem visszatartaniuk az amúgy is hazavágyú játékost. A Sport nevű barcelonai napilap szerint a korábban „garasoskodó” Real Madrid belátta, csak akkor szerezheti meg a karmestert, ha végre olyan összeget ajánl, amely a „vörösöknek” is megfelel. A Liverpool FC többször kijelentette, legalább 35 millió eurót vár Xabi Alonsóért. Rafa Benítez vezetőedző ugyan nem szívesen engedné el honfitársát, de az angol klubnak szüksége lenne az összegre. A Real Madrid korábban úgy kalkulált, 27 millió euró is elegendő lehet, de a Pool „akadékoskodása” végül döntő lépésre és ajánlatra sarkalta. „Xabi Alonso nagyszerű erősítés lenne, kiegyensúlyozottá tenné a középpályánkat – jelentette ki Miguel Pardeza, a Real Madrid sportigazgatója. – Sokat érnek mostanában a kreatív középpályások az átigazolási piacon. Kevesen maradtak, akik igazán sokat érnek. Nem azért szerződtetnénk őt, hogy eldicsekedhessünk a megszerzésével. Persze, jobb lenne, ha több alternatívája is kínálkozik Xabinak, de az átigazolási piacon nem találtunk hozzá hasonló játékost”. A spanyol középpályás jelenleg ugyan Ázsiában tartózkodik a Liverpool FC felkészülési tornáján, de nem lépett pályára Thaiföld ellen. A találkozó egyébként 1-1-es eredménnyel zárult.







                                    Három évre lecsukhatják Gerrardot!  


Nézze meg Gerrard jobbegyenesét! Jól kibabrált magával sokak szimbóluma és kedvence, a Liverpool 74-szeres válogatott középpályása, Steven Gerrard. A futballista ugyanis tavaly december 29-én az egyik helyi bárban leütött egy férfit, aki természetesen feljelentette az agresszív játékost. Gerrardot a bíróság elé citálták, kedden pedig a tárgyalás is lezajlott. „Marha!”, mondhatnánk, de már ez sem segítene Steven Gerrardon. A Liverpool amúgy fantasztikus futballistája a tavalyi szilveszter előtt nem sokkal egyszerűen leütött egy üzletembert a southporti Lounge Inn nevű szórakozóhelyen. Lett is belőle galiba, a 34 éves Marcus McGee feljelentette a vele durván elbánó labdarúgót. Gerrard profi bokszolókat megszégyenítő módon csapta meg-le egy jobbegyenessel ellenfelét, aki szó szerint köpni-nyelni nem tudott a meglepettségtől. A balhé állítólag azért tört ki, mert Gerrard a lejátszóban ki szerette volna cserélni a CD-t mondván, nem tetszik neki a muzsika. McGee azonban kikérte magának a lekezelő hangnemet és nem adta oda a távirányítót. A kétgyermekes focistát a liverpooli városi bíróságon hallgatták meg, ahol ő önvédelemre hivatkozott. A sértett ügyvédje viszont úgy vélte, a világon sehol sem nevezik az ilyenfajta akciókat önvédelemnek. Hozzátette, minden bizonnyal azért ütött a futballista, mert valaki ellent mert mondani a „Nagy Gerrard”-nak. Gerrard a tűzzel játszik, hiszen akár háromévnyi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Pláne, hogy öten tanúskodtak ellene. A bulit azért tartották a játékosok - akikhez később az egykori Pool-legenda, Kenny Dalglish is csatlakozott néhány fiatal lánnyal együtt -, mert a 29 esztendős Stevie G két gólt rúgott a Newcastle ellen 5-1-re megnyert Premier League-meccsen. Ezzel maradt akkor a bajnokság élén Rafael Benítez vörös hadserege. A hangulat emelkedett volt, kissé talán túlságosan is az. A jelenlévők énekeltek, táncoltak. Valószínűleg az alkohol hozta ki Gerrardból az állatot, tettét ráadásul a biztonsági kamerák is rögzítették. Pech. McGee egyébként VIP-vendég volt a bárban, így bár nem ő volt a hivatalos DJ, mégis kezelhette a CD-lejátszót. Erre fizetett rá. A per természetesen folytatódik. GERRARD TÁMADÁSA! 



                         BEMUTATKOZÁS MADRIDI SZINEKBE.


Góllal debütált Karim Benzema madridi színekben, de Cristiano Ronaldo sem tett rossz benyomást első, Realban lejátszott találkozóján a Shamrock Rovers ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen. Kaká és Raúl Albiol még szabadságát tölti, így az ő bemutatkozásuk még várat magára.   Cristiano Ronaldo már a mérkőzés előtt felbosszantotta a Shamrock drukkereit, arra a kérdésre ugyanis, mi tud a soros ellenfélről, egy határozott „semmi" volt a válasz. A portugál fennhéjázásából az első félidőben mindenesetre nem sok látszott, és talán ő emelkedett ki játékával leginkább a mezőnyből.  A negyvenöt percnyi játéklehetőséget kapó szélső a góllal azonban adós maradt, jóllehet próbálkozott közelről, távolról, szabadrúgásból és ahogy csak el lehet képzelni. A jellegzetes CR9-es cselek sem maradtak el, de a Rovers állta a rohamokat, így az utolsó percekig gól nélküli döntetlenre állt a meccs. Hogy szégyenszemre mégse ez legyen a vége, az a szintén ezen a találkozón bemutatkozó Karim Benzemának köszönhető, aki Gabriel Heinze passza után találta meg az utat az ír csapat hálójába.  A Madrid játékán bőven van még mit csiszolni, de a szabadságukat töltő labdarúgókkal kiegészülve ismét hírnevükhöz és hagyományaikhoz méltóan szerepelhetnek a királyiak. Bár ehhez a Barcelonának is lesz egy-két szava...  





                   NAGYON KÖZEL AZ IBRA ETO'O CSERE



     Kis túlzással az egész sportvilág Samuel Eto'óra figyel ezekben az órákban, ezekben a napokban. Ha ugyanis a kameruni rábólint az Inter ajánlatára, akkor zöld utat kap Zlatan Ibrahimovic a Barcelonába. A fekete-kékek nem mellesleg 48 millió eurót is kapnának a svédért. Massimo Moratti hétfő este elmondta, közel a megegyezés Etoóval! A vártnál korábban, hétfő este elkezddtek a sorsdöntő tárgyalások az Inter-vezetők és Eto'o ügynöke között Milánóban! Nagy lépést tettünk előre. Úgy tűnik, hamarosan lezárhatjuk az ügyet. Eto'o az Interé lesz. Hogy Guardiola kirúgta volna? Csak elmondta, hogy a taktikai elképzeléseibe az egyik játékos jobban beleillik, mint a másik. Úgy gondoljuk, Eto'o ugyanolyan jó játékos, remek erősítés számunkra. Közel a megegyezés. Ibra? Igazi profi, aki megnyerte nekünk a bajnokságot az elmúlt idényben és gólkirály lett.".                                FERGUSON " RONALDO  GYERE HAZA"


Ha Sir Alex Ferguson ismerné Dévényi Tibi bácsit, bizonyára nyújtózkodna, hogy magáévá tegyen egy pontos labdácskát. Felmenne a magyar televíziózás egyik joggal megbecsült alakjához a színpadra és arra a kérdésre, hogy „Nos, te mit szeretnél, ha kívánhatnál egyet?", azt felelné: „Hát, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a Manchester Unitedhez!"    Még szinte ki sem ürítették Cristiano Ronaldo szekrényét az Old Trafford öltözőjében, máris hiányzik Sir Alex Fergusonnak. A Manchester United skót menedzsere folyamatosan „epekedik" egyik kedvence után, s azt szeretné, ha a portugál mihamarabb visszatérne korábbi sikerei színhelyére.     A legjobb pillanatban érkezett a világ egyik legjobb csapatához Cristiano - amikor az MU-hoz szerződött - nyilatkozta a menedzser a Guardiannak. - Már akkor mehetett volna a Realba vagy a Barcelonába, ám minket választott. Gyerek volt még, de iszonyatosan nagy tehetség, és hozzánk jött. Ezt nagyon becsülöm benne."     Ferguson hozzátette, tudja, mennyire szerette a középpályás az Unitedet, ezért nem tartja kizártnak, hogy ha a Real Madridnál nem úgy mennek a dolgok, Ronaldo visszatér az Álmok Színházába.     „Sosem tudhatod. Cristiano egyszerűen imádta a klubot, s az itt eltöltött hat esztendő alatt egyetlen tréninget sem hagyott ki, sőt, egyszer sem volt sérült. Mindig lehetett rá számítani, fantasztikus játékos. Borzasztó volt, amikor elköszöntünk egymástól. Nagy veszteség ez a csapatnak, kétségtelenül hiányozni fog. Emberileg és szakmailag egyaránt. Azt szeretném, ha máris visszatérne közénk!"                                                                                                   ATIGAZOLÁSI PIAC PERCRŐL PERCRE 


Ronaldo és Kaká megadta a nyári átigazolási piac alaphangját. Alig kezdődött el a játékoskeringő, máris két eget rengető üzletet kötött a Real Madrid, amelyek olyan lavinát indítottak el Európában, amelyre hosszú-hosszú évek óta várunk. Egymást érik a világklasszis játékosokért tett több tízmillió eurós ajánlatok, pletykák, az érdekes, néha sejtelmes nyilatkozatok. Kövesse nyomon a pezsgő futballélet valamennyi eseményét, hírét, szenzációját itt. Az átigazolási piac legkeresettebb portékái: Ribéry, D. Villa, Eto'o, L. Fabiano és Adebayor (balról jobbra) 




                 Vieira nem akar elmenni az Intertől


Patrick Vieira szeretne egy második esélyt is Jose Mourinhótól. Bár a 33 esztendős világbajnok középpályást a Tottenhammel, a Birmingham Cityvel, a PSG-vel és a Lyonnal is hírbe hozták, mégsem akar elmenni Milánóból. A gall sokat volt sérült, ezért került körön kívülre, de kijelentette, megharcolna a helyéért.



Reuters
      


                   Huntelaar szinte biztosan Stuttgartban folytatja

 Angol lapértesülések szerint a Real Madrid támadója, Klaas-Jan Huntelaar mindenben megállapodott a Stuttgart képviselőivel és hamarosan aláírja szerződését.  A holland gólzsákért a mai napon bejelentkezett a Tottenham és a Roma is. Azonban az új edző, Manuel Pellegrini érkezésével létszám felettivé minősített támadó szívesebben lépne pályára a Bajnokok Ligájában, amit a következő idényben megtehetne a svábok mezében, utóbbi két csapatéban viszont nem.  


                 Terry nélkül is van Chelsea?
                
 Tizennégy év után elhagyhatja nevelőegyesületét John Terry, akinek neve összeforrt a Chelsea labdarúgóklubbal - értesült a Sunday Mirror napilap. Az angol válogatott középhátvéd ezekben a napokban dönti el, hol folytatja a pályafutását a következő szezontól.

                                      LUCIÓ
                                    
A nemrégiben labdarúgó Konföderációs Kupát-nyert brazil védő, Lúcio elkelt. A hátvéd a Bayern Münchentől immáron hivatalosan is az Internazionaléba igazolt - jelentette be az olasz klub hivatalos honlapja. A hírek szerint a játékos mintegy 5 millió euróba került és három évre szerződött a Serie A bajnokához.




                                Inter: Ibra helyett Eto'o és Cassano!

Nem esne kétségbe az olasz bajnok Internazionale, ha végül mégis elhagyná a csapatot Zlatan Ibrahimovic. A Barcelonához készülő csatárért pénz, Samuel Eto'o és Alekszandr Hleb érkezne - ez utóbbi kölcsönbe - a milánóiakhoz, illetve Antonio Cassano a Sampdoriától „ugorhatna be" a zseni helyére. Legalábbis ezt állítja a Tuttosport.Egyre inkább úgy tűnik, cseppet sem járna rosszul az Inter, ha netán búcsút venne Ibrahimovictól. A svéd támadó 2006 óta 88 meccsen lépett pályára kék-feketében, s ezalatt 57-szer volt eredményes - legutóbb 25 góllal éppen ő lett a Serie A gólkirálya -, ám mégis

Már 48 millió euróról szólnak a hírek, plusz Samuel Eto'o és Hleb. Nem rossz, főleg ha azt vesszük, hogy Antonio Cassano is érkezhet. A Tuttosport tudni véli, hogy a háttérben már javában zajlanak a tárgyalások Cassano-ügyben.


A lap kihangsúlyozza, az egyik legjobb választás lenne a Samp futballistája, aki remek elegyet alkotna a kamerunival az Inter támadó harmadában. Jose Mourinho egyébként is jóban van a tehetséges, ugyanakkor kezelhetetlen játékossal.




                                Eto'o nem az Interhez Szerződik Hanem a Milanhoz?????
                                    
Hihetetlen fordulatot vehet Samuel Eto'o karrierje, amely felérne egy taslival az Internazionale számára. Az olasz Sky Italia úgy tudja, a Barcelona jelenlegi csatára mégsem az olasz bajnokhoz, hanem az ősi rivális AC Milanhoz szerződhet. De akkor mi lesz Ibrahimoviccal?


Meghökkentő hírek láttak napvilágot Itáliában. Olasz lapértesülés szerint ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a Barca támadója nem kék-feketébe, hanem piros-feketébe öltözik a következő szezonban. A kamerunit legszívesebben már egy másik csapatnál látnák a katalánok, erre pedig éppen kézenfekvő megoldás lenne egy Zlatan Ibrahimoviccal való csere-bere. Az üzlet már csupán az afrikai klasszis válaszán múlik, csakhogy Eto'o húzza az időt és srófolja felfelé saját értékét. Lehet azonban, hogy más van a háttérben. Mondjuk egy másik csapat. Pedig Eto'o menedzserével tulajdonképpen már megállapodott az Inter, ám a 9 millió eurós éves fizetés és a számtalan bónusz úgy tűnik, nem elég a futballistának. A kameruni egy ötéves kontraktust szeretne kicsikarni magának, s évi 12 millió eurós juttatást. Ennek némiképp ellentmond a spanyol sajtó értesülése, szerintük ugyanis kedd délután hivatalosan is bejelentik: Samuel Eto'o a bajnok Internazionaléba igazol - Ibrahimovic pedig azzal a lendülettel Barcelonbába utazik...

 
Lehet, Eto'o (balra) pályafutása másképp alakul...  

Eriksson lesz a Notts County edzője!
 


Így múlik el a világ dicsősége! Az angol és a mexikói labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Lazio, a Benfica, a Man. City, a Roma és a Sampdoria korábbi vezetőedzője, Sven-Göran Eriksson most az angol negyedosztályosztályú Notts Countyhoz szerződhet. A Sky Sports tudni véli, Sven-Göran Eriksson lehet a negyedosztályú Notts County menedzsere. A sokkoló hír azután látott napvilágot, hogy a svéd edzőmágus tárgyalásokat kezdeményezett a kiscsapatot a múlt héten megszerző egyik arab konzorcium vezetőivel. A 61 esztendős trénerrel elvben 5 éves szerződést kötnének, emellé pedig adnának neki néhány százalékot az egyesület tulajdonrészéből. A Division 2-ben szereplő Notts County a legutóbbi bajnokságban hátulról a hatodik helyen végzett, ami nem utal valami félelmetes potenciálra. Sebaj, jön Sven! A hírek szerint a skandináv szakember már a szombati, Nottingham Forest elleni felkészülési találkozón ott lehet a kispadon.




Xabi Alonso helyett Granero?

Az AS értesülései szerint a Real Madrid visszavásárolhatja Esteban Granerót a Getafétól, amennyiben nem sikerülne leigazolnia Xabi Alonsót a Liverpooltól. Granero tavaly nyáron szerződött a madridi kiscsapatba, de a szerződése tartalmaz egy záradékot, melynek értelmében a királyi gárda az idei év július 30-áig ötmillió euró ellenében bármikor visszaszerezheti. A Florentino Perez elnöki székfoglalója óta világklasszisok sorát igazoló klub egyébként nemrég hasonló opcióval vásárolta vissza Alváro Negredót az Almeriától. A mindössze huszonkét éves középpályás az előző idényben alapember volt a kiesést éppen hogy elkerülő Getafében, melynek mezében harmincöt mérkőzésen öt gólt szerzett. A madridi sztárgárda ügyeiben mindig jól értesült lap szerint a klubnál egyébként könnyen előtérbe kerülhet a Romát erősítő Daniele De Rossi, vagy az Arsenalban játszó Cesc Fabregas leigazolása is.


A világ legerősebb nemzeti bajnokságai:

1. Anglia 616 pont
2. Brazília 602 pont
3. Argentína 515 pont
4. Németország 493 pont
5. Spanyolország 488 pont
6. Olaszország 408 pont
7. Franciaország 396 pont
8. Chile 328 pont
9. Ukrajna 324 pont
10. Paraguay 312 ... pont
79. Magyarország 133  pont









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 9
Havi: 31
Össz.: 33 577

Látogatottság növelés
Oldal: Foci Átigazolás Percről Percre
LIOPAT WEBOLDALA - © 2008 - 2024 - liopatrik.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »